Mindennapi térkép

Szép Magyar Térkép 2018

Ma 15.00 órakor megnyílt a „Szép Magyar Térkép 2018” című kiállításunk. Az egybegyűlteket Földesi Ferenc, a könyvtár különgyűjteményi igazgatója köszöntötte, az eseményt dr. Klinghammer István akadémikus méltatta, majd dr. Zentai László, az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékének vezetője és Földesi Ferenc igazgató átadták az okleveleket a verseny helyezettjeinek. A rendezvényt az évtizedes hagyománynak megfelelően a térképes klubdélután zárta.

Szép Magyar Térkép 2018

1996-ban indult útjára az a verseny, melynek célja a magyar térképkultúra színvonalának emelése és az igényesen kivitelezett térképek térhódításának elősegítése. Ennek érdekében az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék és az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára minden évben pályázatot hirdet a „Szép Magyar Térkép” cím elnyerésére.

A vörös térkép különböző változatai 4. Az 1928 és 1941 között megjelent kiadások

A blogbejegyzés-sorozat első részében a bevezetőt követően az 1919-ben, a második részében az 1920-ban, a harmadik részében az 1922 és 1927 között készült vörös térkép-változatokat vettük sorra. A befejező bejegyzésben az 1928 és 1941 között keletkezett változatokat tekintjük át, majd pedig összegezzük a különböző kiadásokat, változatokat.

„Mi pedig már hozzá vagyunk szokva a hasonszőrű romániai kiadványokhoz!” (Schmidt Tibolt). Román nemzetiségi térképek az első világháború hajnalán

A Térképtár legújabb kamarakiállítása az első világháborús határvitákkal foglalkozik, amelyeket a szembenálló felek akkoriban (is) elsősorban nemzetiségi térképekkel próbáltak megtámogatni. A Balkánról nagyobb számban román kiadású térképeket tudunk bemutatni, amelyek már az ország hadba lépése előtt (1916. augusztus 27.) Nagy-Románia képét vetítették előre. A gyűjteményünkben található példányok időnként nem csak tartalmukban, de beszerzésük módjában is érdekesnek tekinthetők.

Olasz kiadású nemzetiségi térképek az első világháború idején

A nemzetiségi megoszlás már a nagy háborút megelőzően nem csak tudományos, de politikai kérdés is volt, mind a változatos etnikumú birodalmakban, mind a nemzetállamokban. A területi követeléseket is a lakosság nyelvi-vallási megoszlásával próbálták alátámasztani. Nem volt ez másképp az 1861-ben létrejött Olasz Királyság esetében sem...

Szép Magyar Térkép 2018

Az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék és az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára pályázatot ír ki a „Szép Magyar Térkép 2018” cím elnyerésére.

Curlingpálya Magyarországon 1940-ben

A Térképtár gyűjteményében a legváratlanabb helyeken bukkanhat az érdeklődő különféle érdekességekre, legyen szó akár régi, akár modern térképekről. Ez alkalommal egy szórólapot veszünk górcső alá, méghozzá az egykori Balatonkenesei Fővárosi Üdülőhelyről készült térképet, amelyet az 1940-es évek legelején adhattak ki.