Korabinszky János és az etnikai térképezés

A korabeli Magyarország etnikai térképezése Korabinszky János Mátyás (1740–1811) munkáival kapott nagyobb lendületet. Első ilyen térképe az 1791-es, Bécsben kiadott Novissima Regni Hungariae potamographica et telluris productorum tabula. Wasser und Producten Karte des Koenigreichs Ungarn című munka volt. Ezen a térképen az etnikai viszonyok mellett számos természeti, illetve gazdasági jellemzőt is feltüntettek, így az ásványkincseket, vad- és háziállatokat, illetve haszonnövényeket is jelezte. Erre vonatkozóan a jelmagyarázat magyar nyelvű rovataiban helyenként olyan leleményes elnevezéseket is olvashatunk, mint például a „selyem eresztő bogarak tartása” (selyemhernyó), a „tűz okádó hegy” (vulkán), a „szivárvány színű kő” (opál), vagy éppen a „hortyogó egér” (mormota). Az etnikai viszonyokat kisebb részben (egyes változatokon) a településeket jelölő pontok színezésével mutatták be, ezzel párhuzamosan pedig (ez a gyakoribb) a hozzávetőleges etnikai tömbterületeket színes vonalakkal határolták le. Az etnikai tartalom koránt sem teljes körű, a legtöbb adatot Erdély szász lakosságú területein tüntették fel. A térképnek több változata is ismert (köztük egy angol nyelvű kiadás is).

Korabinszky János: Novissima Regni Hungariae, 1791. (OSZK Térképtár, TR 2 304)

 

A bejegyzés központi elemét azonban nem a fenti, szélesebb körben ismert térkép, hanem egy, az OSZK Térképtárában található Novissima Comitatus Sárosiensis Tabula címet viselő kéziratos megyetérkép jelenti.

Korabinszky János: Novissima Comitatus Sárosiensis, 1793. (OSZK Térképtár, TK 356)

A Sáros vármegyét ábrázoló térképet Bécsben nyomtatták, 1793-ban. A térképet (az egyébként eperjesi születésű) Korabinszky egy később elkészítendő iskolai atlasz próbalapjának szánta. A térkép körülbelül 1:175 000-es méretarányú, és 37,5x43,8 cm méretű. A térkép szövegezése, valamint jelmagyarázata többnyelvű, de túlnyomórészt nem párhuzamos: míg a cím és a jelmagyarázat (néhány szót leszámítva) latin nyelvű, addig a kísérőszöveg németül íródott. Az alaptérképen a domborzatot halmos ábrázolással, míg az egyes településeket, karikákkal jelölték. A térkép forrásértékét nagyban növeli, hogy nagyszámú külterületi lakott helyet is feltüntettek rajta, szintén karikákkal jelöve. A térkép legérdekesebb része számunkra az adminisztratív és a tematikus tartalom. A karikák színezésével az adott települések járásbeosztás szerinti hovatartozását jelölték, öt járást különböztetve meg. Az egyes településeken a jellegadó nemzetiségeket a nemzetiségeknek a karikákba írott német nyelvű kezdőbetűivel jelölték (S: szláv [szlovák], D: német, R: rutén és U: magyar). A karikákhoz kapcsolódó apró jelek pedig a jellegadó felekezetet (római katolikus, görög katolikus, ortodox és lutheránus) mutatták. Ez a megoldás is mutatja, hogy ekkor még az etnikai térképezés kialakulásának igencsak kezdeti szakaszában járunk, hiszen sokkal áttekinthetőbb képet adott volna (és később talán így is készült volna), ha a színezés mutatta volna az uralkodó nemzetiséget, az esetleges betű pedig a járást jelölte volna. A kísérőszövegben Korabinszky maga is leírta, hogy az alkalmazott jelek nem tekinthetőek véglegesnek. Ugyanakkor a nemzetiségi és vallási viszonyok ekképp történő jelölése tökéletesen illeszkedett a korabeli gyakorlatba, valamint hozzá kell tenni azt is, hogy Korabinszky térképei nem elsősorban és kizárólag etnikai térképek voltak, ez mindössze egyetlen eleme volt a tematikus tartalomnak.

Később Korabinszky valóban szerkesztett egy több kiadást megélt atlaszt is (Atlas regni Hungariae portatilis), amely megyénként, hatvan lapon mutatja be Magyarországot – a korabeli államjogi felfogást követve – Erdély nélkül. Ennek ábrázolási módszere azonban némileg eltér a fenti kísérleti példányétól. Itt a jellegadó nemzetiséget az egyes települések mellé rajzolt apró jelekkel jelölte.

Bihar vármegye északi részének térképe Korabinszky János: Atlas regni Hungariae portatilis című atlaszában, 1804. (OSZK Térképtár, TA 1 022 A-53)

Korabinszky itt felvillantott munkásságának ezen része a pozitivista adatgyűjtésen alapuló, állami érdeklődést is feltételező, „nemzetépítő” etnikai térképezés előképe volt, ugyanakkor ezekkel a munkákkal zárult az etnikai térképezés hőskora is, melyeket már más, akár máig használatos ábrázolási módszerrel készült, plasztikusabb képet adó térképek jellemeztek.

Ezúton is köszönöm Hegedüs Ábel segítségét a mormota meghatározásában, valamint Danku Györgynek, hogy felhívta a figyelmemet Korabinszkynek a Sáros vármegyét ábrázoló kéziratos térképére.