Nyugaton a helyzet változott II.

2. A nagy nyugati antant támadás

1917 áprilisában egy, a tervek szerint mindent eldöntő összehangolt támadást indítottak a franciák és az angolok, úgy vélték ugyanis, hogy a háborút a nyugati fronton lehet végképp lezárni. Ez végül így is lett, de a valóságban még jó másfél évet kellett várniuk a fegyverszünetre.

A hadműveletet a francia főparancsnok, Robert Nivelle (1856–1924) vezette, aki egyben az offenzíva névadója is. A meglepetés erejére építettek, a tüzérség és a gyalogság összehangolt, gyors támadására, valamit arra, hogy olyan gyorsan foglaljanak el egy-egy pontot, hogy a németeknek ne legyen idejük haderejük átcsoportosítására.

Az angol támadás április 9-én indult (arrasi csata), míg a franciák április 16-án kezdték meg hadműveletüket (2. aisne-i csata). Mindkét frontszakaszon bevetettek tankokat is, de az igazán átütő eredmény elmaradt. A németek ugyanis már addigra kifigyelték a francia és angol csapatok mozgásait, így a meglepetés elmaradt, ráadásul fő erejüket az addigra már elkészült Siegfried-vonalig vonták vissza, így a vártnál kisebb veszteséget szenvedtek.

Amint az a térkép szövegéből is kiderül, a jelentős előre nyomulás ellenére a franciák inkább vereségként élték meg győzelmüket, amit Nivelle gyors, május közepi leváltása is bizonyított. Utóda az erőskezű Henri Philippe Pétain (1856–1951) lett.

Az emberveszteség így is nagy volt mindkét oldalon, bár a statisztikák – mint oly sok esetben – itt is más-más képet adnak. Galántai József az arrasi csatánál 142.000 fős brit és 85.000 fős német veszteségről ír, míg másutt ez a szám 158.000 angol oldalon és 130.000 a németeknél.

Ugyanez a helyzet a második aisne-i csatánál, ahol francia oldalon 250.000, 187.000 és 134.000 fős veszteség is szerepel, míg a túloldalon mindez 163.000 fő, amiből 49.000 a hadifogoly.

A hadieseményt kiválóan tudjuk szemléltetni gyűjteményünk egy másik darabjával, mely térképmű német szemszögből mutatja be az első világháború eseményeit és a front aktuális állását 1914. szeptember elejétől 1918. november 10-ig, kéthetes bontásban.

Részlet a Die militärischen Ereignisse im Völkerkrieg című kiadványból (OSZK Térképtár, TA 3303/5)

A hadműveletet a francia hadseregen belüli súlyos válság követte. Mint ahogy Galántai József írta: „45 francia divízióban zavargások törtek ki, különösen a gyarmati egységek körében. Számos helyen katonatanácsokat alakítottak, és a Párizs ellen vonulást latolgatták. A még 1916-ban Franciaországba küldött és ott harcoló két orosz brigád közül az egyik fellázadt. Pétain durva terrorral és demagóg ígéretekkel szerelte le a megmozdulásokat. A 150 halálos ítéletből 23-at nyomban végre is hajtatott, és tüzérséggel lövetve kényszerítette megadásra az orosz brigádot.”

 

Az orosz expedíciós haderő további sorsa

Mint fentebb olvashattuk, lázadás tört ki az orosz 1. dandár soraiban is. Ennek nem elsősorban a franciák csalódottsága volt az oka, mint inkább az otthonról érkező hírek. Hiába próbálták ugyanis eltitkolni a február 23-i (március 8.) polgári demokratikus forradalom eseményeit, azok április közepére ismertté váltak a katonák körében. Katonatanácsokat alakítottak, megtagadták a felsőbb utasításokat és haza akartak térni Oroszországba. A franciák a kezdeti tárgyalások után az orosz csapatokat egy La Courtine település mellett lévő, előzőleg kiürített katonai gyakorlóbázisra vonták vissza, majd, miután a lojális elemeket kivonták onnan, 1917 szeptemberében szabályosan megostromolták a tábort.

A túlélőknek ezután igen sokféle sors adatott: a franciákhoz hű katonák külön légiót alkottak és a háború végéig harcoltak különböző csapatokhoz rendelve. Végül volt, aki francia földön telepedett le, míg mások hazamentek az addigra teljesen megváltozott Oroszországba. Érdekesség, hogy utóbbiak között ott volt a későbbi marsall, majd védelmi miniszer, Rogyion Malinovszkij (1898–1967) is.

A lázadókat kényszermunkára ítélték, amit Franciaországban vagy annak észak-afrikai gyarmatain kellett elvégezniük, de idővel őket is szabadon bocsátották.

A következő, egyben utolsó szakaszban majd megtudhatjuk a választ arra is, kiknek készült a német nyugati front térképe és milyen nagy port kavart Douglas Haig kijelentéseivel.

 

Irodalom:

ASCERF - Association du Souvenir du Corps Expéditionnaire Russe en France http://www.ascerf.com/, 2016. 09. 07.
GALÁNTAI József: Az első világháború. [Budapest], 1980.
La courtine 1917, http://www.lacourtine1917.org/, 2016. 09. 07.