csatatérkép

Az ihászi ütközet 1849. június 27-én

Gyűjteményünkben igen kevés ’48-as témájú térkép található. Ezek egyike az 1849. június 27-én ihászi mellett lezajlott ütközettel kapcsolatos, de nem magát az eseményt ábrázolja, hanem az azt követő osztrák hadmozdulatokat.

Belgrád visszavétele 1717. augusztus 18-án

Éppen 300 évvel ezelőtt, 1717. augusztus 18-án nyitotta meg kapuit a török kézen lévő Belgrád erődje a Savoyai Jenő herceg által irányított keresztény sereg előtt. Az 1456-ban Hunyadi János vezetésével hősiesen védett Nándorfehérvár 1521-ben került az oszmánok kezébe, s a 17. század végi, 18. századi török háborúkban sokszor gazdát cserélt.

A péterváradi csata 1716. augusztus 5-én

Pétervárad fontos dunai átkelőhely, melynek védelmére már a középkorban várat emeltek. Nagyobb jelentőségre az 1690-es évektől tett szert, amikor a császári hadak kiterjedt erődítést építettek az átkelés biztosítására. 1716-ban itt aratott döntő győzelmet Savoyai Jenő a török sereg fölött.

A königgrätzi csata tervrajza. 1866. júl. 3.

150 évvel ezelőtt zajlott le az a véres csata, mely eldöntötte, hogy Németország egysége a Porosz Királyság vezetésével fog megvalósulni. A csehországi Königgrätz (ma Hradec Králové, magyarul Királyvárad, vagy Királygréc) városától északnyugatra ütközött meg egymással a Habsburg Birodalom és Poroszország főserege.