Térképtörténeti blog
November 28-án jó hangulatban és családias légkörben megtartottuk évkönyvünk, a Térképtörténeti Közlemények első számának bemutatóját. Ennek kapcsán Klinghammer István tanár úr egy egyedülálló tudománytörténeti felvezetést adott elő, egy magyar térképtörténet-történeti vázlatot. Ennek a szerkesztett változatát adjuk most közre.
Folytatódik Brentán Károly nagyméretű Dél-Amerika térképének bemutatása, mely szerencsére nem kallódott el. A térképet a jezsuita renddel szoros kapcsolatban álló, a megelőző két évtizedben már több dél-amerikai jezsuita térképet is kiadó Giovanni Petroschi (1700 k.–1766) jelentette meg.
A Föld felfedezésének, feltérképezésének történetéhez a magyar utazók a nagy hajós- és gyarmatosító nemzetek fiaihoz képest óhatatlanul ritkábban járultak hozzá, bár Magyar László, Teleki Sámuel vagy Stein Aurél tevékenysége közismert. Jóval kevesebben tudják, hogy Dél-Amerika 18. századi feltérképezésében meghatározó szerepet játszottak a magyar származású – részben a spanyol, részben a portugál rendtartományokban működő – jezsuita atyák.
200 esztendeje, azaz 1817-ben hirdette meg az első, a nagyközönségnek szánt magyar nyelvű világatlaszt Greipel Edvárd fő strázsamester. December 15-én kelt híradásában így fogalmazott: „Meggyőződve lévén, hogy a’ magyar ifjuságnak és az újság olvasóknak egy Magyar Nemzeti Atlással kedveskedni nem utolsó érdem volna, eltekéllettem magamat annak kiadására.”
Sem külleme, sem jelzete nem árulja el, hogy a borítótáblák egy idén 543 éves tengerhajózási atlaszt rejtenek, de a lapokat forgatva sem könnyű elhinni, hogy a tiszta rajzolatok és a kiválóan olvasható feliratok Hunyadi Mátyás uralkodása idején (1458–1490) készültek. Ismerjék meg, miről is beszélünk!
A Mappa generalis Regni Hungariae, ez az idén 210 éves, együttesen mintegy négy négyzetméter területű térkép Magyarország első, felmérésen alapuló térképe. Habár vitathatatlan, hogy szerzőségét indokolt Lipszky János huszártiszt személyéhez kötni, könnyen belátható, hogy egy ilyen nagyszabású vállalkozáshoz több, különféle szakértelmet képviselő ember együttműködésére volt szükség. Közülük a térkép metszése – ennek tiszta rajzolata és bal felső szelvényen látható finom grafika – egy olyan ember keze munkáját dicséri, akivel kapcsolatban eddig inkább csak találgatni tudtak a kutatók.
A 17. század végi törökellenes felszabadító háború éveiben először nyílt lehetőség az ország térképi ábrázolásának megújítására. A korábbi évszázadok térképeinek hibáit, pontatlanságát már a kortársak is világosan látták. Az ország térképi képének megreformálását lényegében két kiválóságnak, Luigi Ferdinando Marsiglinek (1658–1730) és Johann Christoph Müllernek köszönhetjük. Munkájuk eredményeképpen az országról megalkotott új térképek, mindenekelőtt az először 1726-ban nyomtatásban is megjelent Duna-térkép új korszakot nyitott a hazai térképészet történetében.
Egy évvel ezelőtt, 2015. május 4-én hunyt el Patay Pálné, Térképtárunk korábbi vezetője. Az alábbi blogbejegyzéssel rá emlékezünk.
Dr. Bendefy László (1904–1977) mérnöknek tanult, de élete során rendkívül szerteágazó tevékenységet folytatott. Dolgozott muzeológusként, geológusként, tevékenyen részt vett a bányászatban, majd a hazai földmérés fejlesztésében, egyetemi hallgatókat oktatott és nem utolsó sorban térképtörténettel is foglalkozott. Térképtörténetünk számos jelentős alkotójával és művével foglalkozott, miként különleges értékkel bírnak a kéziratos térképek területén végzett levéltári feltáró kutatásai.