Perczel László

A Perczel–földgömb rekonstrukciója. Ilyen lehetett ez a földgömb 1862-ben, amikor Perczel László befejezte munkáját

A Perczel-földgömbről szóló legutóbbi bejegyzésünkben első sorban az újraalkotás kartográfiai munkáiról olvashattunk, most a restaurátor szemével is bepillanthatunk a fizikai megvalósítás rejtelmeibe. Egyúttal felhívjuk a figyelmet arra is, hogy az eredeti gömb milyen kétségbeejtő állapotban várja a maga fizikai megújulását!

Perczel László Földgömbjének újraalkotása. 1862–2019.

Perczel László 1862-ben készített nagyméretű, kéziratos földgömbjét az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékének munkatársai és hallgatói 2008-ban kezdték el digitalizálni, majd a következő évek során virtuálisan restaurálták és pótolták a hiányokat, lényegében újraalkották. 2019-ben az évtizedes munka meghozta gyümölcsét és kézzelfogható vált az eredmény: az új Perczel-földgömb.