Szigetvár ostromának ábrázolásai

Miután I. Szulejmán (1520–1566) török szultán hódító hadai 1541-ben elfoglalták Magyarország fővárosát és az ország középső területeit, a következő évek a megszállt terület határainak fokozatos kibővítéséről szóltak. A hadiállapot lényegében már 1521 óta tartott kisebb-nagyobb fegyverszünetekkel és békékkel megszakítva. 1566-ban a Habsburgok Erdély elleni 1564–65. évi támadása volt az ok egy újabb hadjárat megindítására.

A 71 éves Szulejmán maga állt serege élére, ám stratégiai célja máig nem világos. Egyes vélemények szerint Bécs bevételét tervezte – amivel megkoronázhatta volna hódításait –, de az események alapján úgy tűnik, hogy csak a hódoltsági területek szélesítése volt a cél. Alvezérei Várpalotát és Gyulát támadták, utóbbi 2 hónapnyi kitartó küzdelem és időhúzás után, szeptember 2-án megnyitotta kapuit a törökök előtt, akik hitszegő módon lemészárolták a magukat megadó védőket, Kerecsényi László várkapitányt pedig kivégezték. A szultán eközben személyesen indult meg Szigetvár ellen.

Szigetvár kapitányaként éppen Kerecsényi még 1555-ben visszavert egy török ostromkísérletet, ezt követően azonban lemondott posztjáról a vár ellátatlansága miatt. A vár ugyan keresztény kézen maradt, de az azévi hadjáratban Somogy vármegye török kézre került, s innentől fogva Szigetvár már mélyen benyúlt a Török Hódoltság területére. Ez egyrészt nehezítette az őrség ellátását, másrészt akadályozta a török összeköttetést a meghódolt Drávaköz és a Dunántúl között.

Kerecsényi utódja Horváth Márk (1510 körül–1561) lett, akinek nem kellett sokat várnia egy újabb támadásra, ami 1556-ban be is következett. A török háborúk egyik ritka pillanata volt, amikor a Német-Római Birodalomból érkező hadak tényleges támadásba kezdtek egy ostromlott vár felmentése érdekében. Július 23-án Babócsa alatt ütközött meg a Nádasdy Tamás (1498–1562) nádor és Zrínyi Miklós (1508–1566) horvát bán vezette keresztény, valamint a Hadim Ali budai pasa vezette török sereg. Ali az elszenvedett vereség után nem sokkal az ostrommal is felhagyott.

A későbbiekben Horváth úgy enyhített a vár szorult helyzetén, hogy jelentősen kiterjesztette a várbirtokokat, jóval nagyobb területről szedte be az adót, és az így megnőtt bevételt a vár erősítésére fordította. Szigetvár ekkor lett korszerű olaszbástyás vár, dolgozott itt Paolo Mirandola (?–1583 után) és Jacopo da Voltelina. A várat övező mocsár kiterjedését is megnövelték, de a későbbiekre nézve intő jel volt az, hogy az 1558. évi nyári aszályban még így is teljesen kiszáradt.

Johann Sibmacher: Zrínyi Miklós mellképe (OSZK Régi Nyomtatványok Tára, App. M. 1079/3)

Horváth halála után utódja Zrínyi Miklós lett, aki 1564-től a dunántúli főkapitányi tisztséget is betöltötte. Zrínyi 1529-ben már részt vett a török által ostromlott Bécs védelmében. 1542-ben horvát lovasaival kimentette szorult helyzetéből a Pestet ostromló birodalmi hadakat, ezért jutalmul Horvátország bánjává tették, mely rangjáról 1557-ben lemondott. Az ostrom előtt Nádasdy Tamás özvegyéhez írt levelében így összegezte hitvallását: „Úgy határoztunk, hogy a hatalmas Isten nevében mindenképpen e várba zárkózunk be, merthogy mindenek előtt a jóságos Istennek, azután ő szent császári és királyi felségének, valamint a kereszténységnek, s ennek az édes, végső pusztulásba taszított országnak hűségesen, állhatatosan és derűs arccal szolgáljunk vérünk hullásával, s ha a sors úgy hozná, akár a saját fejünk vesztésével is.”

De nézzük meg, hogyan is nézett ki Szigetvár 1566-ban. A vár az 1556-os ostrom óta jelentős bővítésen és fejlesztésen esett át. Az erősség legrégebbi része az északnyugati sarokban álló, kőből és téglából emelt kis területű középkori vár volt, mely összenőtt a középső várral. Ezt vette körül keletről-délkeletről a külső vár, és ehhez csatlakozott dél-délkeletről az Óváros, aminek déli előterében az újonnan emelt Újváros feküdt. A falak és bástyák nagy része palánk építésű volt, és a védelmet az Almás-patak felduzzasztásával nyert nagy kiterjedésű mocsárral fokozták. Úgy számoltak, hogy az ostromló az erősség egyes részeit majd fokozatosan, sorban egymás után próbálja elfoglalni.

Szigetváron mintegy 4300 fő lehetett, de ebből csak 2300-2500 főnyi katonaság volt hadra fogható. Maga Zrínyi egy jelentésében 6000 főt tartott volna optimálisnak a városokkal megnövelt alapterületű építmény védelmére. Vele szemben Szulejmán seregét 100.000 főre becsülhetjük, amely a védők zavarásai ellenére augusztus 5-én elérte a várat.

Az ostrommunkálatokat vezető, portugál származású Ali Portuk hamar nekifogott az ostromnak; az alig védhető Újvárost hamar el is foglalták. Ali a korábbi feltételezésekkel szemben nem fokozatosan akarta elfoglalni az erősség egyes részeit, hanem egyszerre vette őket ostrom alá. Ezért aztán az Óváros északkeleti szögleténél állította fel a legfontosabb ágyútelepét, ahonnan már a várat is erős tűz alatt tartotta. Augusztus 10-én megtörtént az első roham az Óváros ellen. A sikertelen támadás után 12-én a törökök megkezdték a mocsár lecsapolását, majd miután ez megtörtént, két töltést kezdtek építeni a külsővár déli bástyáinak irányába, amiben a rendkívüli szárazság is a segítségükre volt. Vagyis az Óvárosnál még folyt az elkeseredett harc, miközben a töltés egyre közelebb ért a várhoz. Túl sok védő esett el, és már a várért is folyt a harc.

Augusztus 19-én újabb, immár sikeres rohamot intéztek az Óváros ellen. Zrínyi nem ismerte fel időben a terület tarthatatlanságát, és csak akkor adott parancsot a kiürítésre, amikor már késő volt, és a több ponton behatoló törökök bekerítették a védők egy részét.  Zrínyi közel 1000 embert vesztett és a vár védelmére csak 800 katonája maradt.

Eközben a törökök is óriási veszteségeket szenvedtek, maga Portuk is elesett egy jól irányzott lövéstől, de az ostrom ha lassan is, de tovább folytatódott. Először is az Óvárosban ágyúkat állítottak fel a vár töretésére, és a lecsapolt mocsár felőli töltések is lassan elérték a várfalakat. Augusztus 26-án és 29-én a védőknek sikerült visszaverniük a törököket, majd egy több  napos esőzés akadályozta az ostromot.

Szeptember 5-én reggel a délnyugati bástya a levegőbe repült és tűz ütött ki. Közben a törökök a délkeleti bástyán betörtek a várba, és Zrínyi csupán 400 katonával és 200 civillel a belső várba szorult. A törökök ennek az árkát is hamar feltöltötték, és a lángoló erősség megvédésére nem maradt tovább remény. Végül szeptember 7-én délelőtt Zrínyi megnyittatta a vár kapuját, az ott felállított ágyúk tüze lesöpörte a hídon nyüzsgő törököket, és a kapitány katonái élén kitört a várból. Zrínyi lövéstől találva elesett, de társai közül is csak páran élték túl ezt a napot, és vitték hírét a hősöknek.

Mindeközben Magyaróvárnál II. Miksa császár (1564–1576) vezetésével nagy létszámú, mintegy 60.000 fős keresztény sereg gyűlt össze, de utánpótlási nehézségek miatt nem mertek Szigetvár felmentésére indulni. A nagyobb baj, hogy diverzióra sem voltak hajlandók, jóllehet a haditanácsban felvetődött Esztergom ostromának lehetősége, ami Szulejmánt a szigetvári ostrom félbehagyására kényszeríthette volna. Végül jellemző módon nem jutottak Győrnél tovább, ahol is értesültek Szigetvár elestéről, majd a császári hadvezetés megkapta a nagyvezír ajándékát, Zrínyi levágott fejét.

Az ostrom után a törökök ugyan ténylegesen birtokba vehették a dél-dunántúli területeket, de Szigetvár bevétele mintegy 20.000 elesett katonájába került az agg szultánnak. Szulejmán maga sem érhette meg a győzelmét, szeptember 7-én kora éjszaka sátrában meghalt.

Gyűjteményünkben két itáliai metszet is megtalálható, melyek az ostrom eseményeit ábrázolják. Mindkettő Velencében készült, mely város a 16. század egyik jelentős dél-európai térképkészítő központja volt, bár ennek ellenére az itt zajló kiadási gyakorlatról sajnos csak homályos ismereteink vannak.

Szigetvár jelentőségét mutatja, hogy már az ostrom után közvetlenül több metszet is megjelent. Ezek egyike volt Paolo Forlani (aktív 1560–1571?) nagyméretű lapja, mely az erődítéseket alaprajzszerűen mutatja, de a váron belüli épületeket és az eseményeket már látképszerűen, oldalnézetből. A metszetnek létezik egy korai változata, mely a török sereget nem ábrázolja, itt valószínűleg a vár felé kanyargó tömegről, illetve annak hiányáról lehet szó, míg a későbbi variáns, ami gyűjteményünkben is megtalálható, már tartalmazza azt.

Forlani feltehetően Veronából költözött át Velencébe, és azon kevesek egyike volt, aki a térképkészítésben és a metszésben is tehetségesnek bizonyult. Kezdetben kiadóknak dolgozott – talán már 1558-tól –, de 1560 és 1564 között biztosan Giovanni Francesco Camocio-nak (aktív 1558–1575), 1562 körültől pedig a Bertelli családnak is, ami számos munkát hozott neki. 1565 és 1566 közötti időszakban Forlani metszett Bolgnini Zaltierinek, majd 1570–71-ben a római Claudio Duchetti-nek (1554–1597), bár ez utóbbit jelöletlenül (szignó nélkül).

1566-ban Velence Merzaria kerületében üzletet nyitott, majd a városi tanácshoz 1566. június 7-én benyújtott kérelmében engedélyt kért, hogy kiírja a cégtáblájára az „al segno della colonna” jelzést, ami metszetei beazonosításában nyújt nagy segítséget. Egyes vélemények szerint 1576-ig volt aktív, míg más vélemény szerint 1571 után már semmit nem metszett. Nagy valószínűség szerint Velencében halt meg az 1570-es évek közepén pestisben, csakúgy, mint a város népességének közel 30%-a. Ebben a rövid, 11 éves periódusban 1560 és 1571 között közel 100 térképlemezt tulajdonítanak az ő keze munkájának, valamint egy metszett földgömböt és két városokat ábrázoló könyvet, összességében több, mint 40 látképpel.

Paolo Forlani: Szigetvár ostroma (1566) (OSZK Térképtár, TR 592)

Forlani ugyanezt a képet kisebb méretben, némileg egyszerűbb tartalommal is kimetszette, és kiadta 1567-ben Il primo libro delle citta címmel megjelent művében (OSZK Régi Nyomtatványok tára, App. H. 3070). Innentől kezdve a nyomat számos kiadványba bekerült. Először Donato Bertelli (aktív 1558–1584) jelentette meg a következő évben Civitates aliquot insigniorum című kötetében, de beillesztette az 1574/1576 táján megjelent Isole famose porti, fortezze című kiadványába is (OSZK Térképtár, TA 64). Valószínűleg már maga a lemez került Giovanni Francesco Camocio-hoz, aki a metszetet Bertelliével azonos című könyvének 88. lapjaként illesztette be (OSZK Régi Nyomtatványok tára, App. H. 612/koll. 2). Camocio kiadványa a magyar várak metszeteit bemutató szakkönyv szerint 1571-ben jelent volna meg, de ma már elfogadottabb az 1575-ös kiadási évszám. Utóbbit alátámasztja az is, hogy a lapszámot rámetszették a nyomólemezre, ennek tehát minden későbbi kiadáson szerepelnie kellene. Mivel a Térképtár Bertelli-féle példányán nem olvasható, Camocio kiadása nem lehet 1571-es, csak 1574 utáni.

Paolo Forlani – Donato Bertelli: Szigetvár ostroma (1574/1576) (OSZK Térképtár, TA 64 A-77)

Irodalom

FODOR Pál – Varga Szabolcs: Zrínyi Miklós és Szulejmán halála. In: Történelmi Szemle 2016/2. 181–201.
Paolo Forlani In: Map Forum I/11., http://www.mapforum.com/11/forlani.htm, 2016.09.05.
SZALAI Béla: Magyar várak, városok, falvak metszeteken 1515–1800. I. A mai Magyarország. Budapest, 2006.
VARGA Szabolcs: A vár és mezőváros története 1526 és 1566 között. In: Szigetvár története. Tanulmányok a város múltjából. Szerk. Bősze Sándor, Ravazdi László, Szita László. Szigetvár, 2006. 45–91.
Magyarország hadtörténete I. köt. Szerk. Liptai Ervin. Budapest, 1984.
WOODWARD, David: Paolo Forlani: compiler, engraver, printer or publisher? In: Imago Mundi 1992. 45–64.
WOODWARD, David: The maps and prints of Paolo Forlani. A descriptive bibliography. Chicago, 1990.