Brentán Károly Amazonas-térképe egy budapesti magángyűjteményben 2.

Szerencsére Brentán Károly nagyméretű Dél-Amerika térképe nem kallódott el, 1751 második felében Rómában kinyomtatták. A térképet a jezsuita renddel szoros kapcsolatban álló, a megelőző két évtizedben már több dél-amerikai jezsuita térképet is kiadó Giovanni Petroschi (1700 k.–1766) jelentette meg. A térképen is Petroschi neve olvasható, Brentáné viszont nem, így néha nem Brentán, hanem Petroschi neve alatt szerepel a szakirodalomban.

A térkép készítésében a Cigni család tagjai is közreműködtek rajzolóként és rézmetszőként. A jobb alsó sarokban „Iulius Caesar Cigni delineavit”, alul középen „Dominicus Cigni sculpsit” felirat olvasható, róluk azonban részletesebb információ nem áll rendelkezésünkre.

Egyes források szerint a térképet kétszer, Quitóban és Rómában is kinyomtatták. Ez talán a jelmagyarázat alatt kisbetűkkel olvasható kitételen („Secunda impressio auctior”) alapszik, de véleményem szerint ez inkább csak azt jelenti, hogy a szóban forgó példány a kiadás második lenyomatából származik. Mindez egy rejtélyes quitoi kiadás nélkül is feltételezhető, ha például a Petroschi-féle térkép első adagja valamiért elveszett, vagy nem jól sikerült, és az eredeti Cigni-féle nyomólemezről készült egy későbbi levonat. A 18. században egy réz nyomólemezről akár 2-3000 nyomat is készülhetett, de a különleges célú dokumentumokat – mint például a Magyar Udvari Kamara 1769-es Müller-féle Magyarország lapjait – gyakran száznál is kevesebb példányban nyomták, gyakran nem is egy alkalommal. A térkép egy példánya a mai napig megtalálható a quitoi jezsuiták egykori könyvtárának gyűjteményében. Az pedig, hogy egy példány visszajutott az ismeretek forrásához, nem meglepő, mert a 18. században elég rendszeres volt a postai-, és időnként a személyforgalom a rend központja és az amerikai rendtartományok között.

A nevezetes térkép itt leírt példánya négy darab külön nyomott, de összeragasztott lapon látható, magassága 636 mm, szélessége 916 mm. Akad színezett példánya is, de a gyűjteményembe került példányom csak vékony határvonalszínezés látható. A mai Panama és Kolumbia csendes-óceáni partvidékét, Ecuadort, Peru amazonasi tartományát és a ma Brazíliához tartozó Kelet-Amazóniát magába foglaló Quitói Rendtartomány határát vékony vörös-narancs pöttyözés jelöli, amely északkeleten a Jupurá folyónál (ma Japurá) megszűnik. A térkép címe szép barokk stílusú kartusban olvasható a jobb felső sarokban: Provincia Quitensis Societatis Iesu is America, cum tribus eidem finitimis, nempe: Peruana, Novi Regni Granatensis, et Maragnonensi Lusitanorum, Provinciis Topographicè exhibita; nec non A. R. P. Ignatio Vicecomiti in Comitiis Generalibus Ao. 1751. in Praepositum Generalem ejusdem Societatis electo A P P. Carolo Brentano, et Nicolao de la Torre, praefatea proviniciae Quitensis procuratoribus humillimè dicata, postquam iisdem Comitiis ipsi intersuissent. A kartusban a frissen megválasztott jezsuita generális, Ignatio Visconti portréja is látható, melyet némely források tévesen Brentán arcképével azonosítottak.

A térkép részletes jelmagyarázatot is tartalmaz, egy másik kartusban, a bal alsó sarokban. A jelölésekből is kitűnik, hogy a szerző célja a rendi igazgatás segítése lehetett. Koronával jelzi az alkirályi székhelyeket (Lima, Santa Fe de Bogotá), kettős kereszttel az érseki, (Lima, Santa Fe de Bogota), kereszttel a püspöki székhelyeket (Quito, Santa Marta, Cusco, Panama).  A. R. (Audiencia Regia) jelöli az alsóbb fokú, tartományi igazgatási és bírói székhelyeket (Quito, Panama), C a kollégiumokat, U az egyetemeket, N a jezsuita noviciatusokat, S a szemináriumokat. Minden iskola és jezsuita misszió külön jelölést kapott. A térkép NB-vel jelöli a „Natio Barbara”, azaz a még civilizálatlan indián törzsek területét is.

A térkép Dél-Amerika nagyobbik részét ábrázolja, az északi szélesség 16. foktól a déli szélesség 16. fokig (az Egyenlítő a térkép középvonala), illetve a nyugati hosszúság 47-93. fok közötti területet. Méretaránya körülbelül 1: 5 400 000.

A térkép gyakorlatilag az Amazonas és az Orinoco teljes vízrendszerét mutatja be. Érdemes összevetni saját korának hasonló méretarányú térképeivel, mert szembetűnő a pontossága.

Gyűjteményemben több, a 18. századi dél-amerikai területeket ábrázoló térkép is található. Közülük egy 1755–1760 közötti Homann-atlaszban megjelent Peru-térképet  és Jean-Baptiste Bourguignon d’Anville térképének 1779-es, Paolo Santini-féle velencei kiadását használtam összehasonlításra. Utóbbi már tartalmazza a La Condamine-expedíció által szerzett ismereteket és szerzője láthatóan ismerhette Brentán térképét is. Mindhárom térkép gyakorlatilag ugyanazt a területet ábrázolja.

A Homann Örökösök által kiadott térkép, melynek nyomólemeze valamivel 1735-45 előtt készülhetett, a Quitoi és a Limai Audiencia keleti határát jócskán nyugatabbra teszi, mint Brentán. A határ és a Madeira folyó közötti hat Amazonasba futó folyó vonalát a térkép szerkesztője láthatóan képzelete szerint rajzolta meg. Az északi mellékfolyók ábrázolása is elég zavaros, de az Orinoco és a Rio Negro között – megnevezés vagy magyarázat nélkül – jelöl valamiféle kapcsolatot. A folyókon missziókat, településeket egyáltalán nem tüntet fel.

TABULA AMERICÆ SPECIALIS GEOGRAPHICA REGNI PERU, BRASILIÆ, TERRÆ FIRMÆ & Reg. AMAZONUM, Homännische Erben (OSZK Térképtár, TA 303 A-96)

A későbbi, d’Anville-féle térkép az Amazonastól délre, az Ucayali és a viszonylag pontosan jelölt Madeira között egyáltalán nem tüntet fel semmit. Északon viszont keletről a Rio Negro, a Rio Yupura, a Rio Ica és a már bőven spanyol területre eső Rio Napo helyesen, északnyugat-délkelet irányban folynak. A térkép meglehetősen üres, a kisebb folyóknak csak a torkolatát jelöli. Az Ucayalitól nyugat felé az Amazonason Ticunas (vele szemben San Pedro) és Paraguari kivételével a Rio Negro betorkollásáig egyáltalán nem tüntet fel településeket.

CARTE DE LA PROVINCE DE QUITO AU PEROU, Jean-Baptiste Bourguignon d'Anville (OSZK Térképtár, TR 1 798)

Brentán Károly térképe az előbbiekkel ellentétben egyáltalán nem tűnik üresnek, a bőséges vízrajz, a missziós települések és az indián törzsek (például Huairas, Yoemanas, Cabachis, Yahuas, Guayoanas, Curavanes) nevei kitöltik a lapot.  Utóbbiak a néprajzosok számára ma is adhatnak új információkat. A torkolatvidéket leszámítva az Amazonas szinte végig „Maragnon” elnevezéssel szerepel. A kifejezetten pontosan ábrázolt Ucayali a térképen Ueayali Fl. (fluvius=folyó) néven szerepel, a rézmetsző alighanem Brentán c-jét olvasta e-nek.

Délen az Andokból ered a térképen délnyugat-északkelet folyásirányú Mamorè folyó, amely a meglehetősen röviden jelölt Madeirába folyik bele, alig egy hosszúsági foknyira annak az Amazonasba való befolyásától. A Mamoré a mai Bolívia északi részén található. E folyó mentén számos missziós telep neve olvasható, Missiones Moxenses jelöléssel. Alatta a Provinciae Peruviana megnevezés bizonyítja e terület egyértelmű hovatartozását. A Moxos-vidék első részletes térképét (a Mamorè és a Beni helyes folyásirányának és mellékfolyóinak feltüntetésével) egy bő évtizeddel később majd egy másik magyar származású jezsuita szerzetes, Éder Xavér Ferenc (1727–1772) készíti el. A térkép Éder 1791-ben Budán megjelent Descriptio Provinciae Moxitarum in Regno Peruano című könyvének mellékleteként jelent meg, mely könyv egyébként szintén része a gyűjteményemnek. Brentán a Beni folyót, amely a Mamorèval összefolyva alkotja a Madeirát, az Amazonas legnagyobb déli, jobboldali mellékfolyóját, hibásan az Ucayali mellékfolyójaként ábrázolja, ami érthető, mert e vidékről aligha lehettek „első kézből” származó ismeretei.

Az Amazonas északi, baloldali mellékfolyóinak vízrajza érthető módon részletesebb és pontosabb. Brentán a Rio Napo-n lehajózva érte el az Amazonast, és ezt az utat életében többször is megtehette. A Napo folyó a mai Iquitostól valamivel keletre torkollik a folyamba. Eddig a területig az Amazonas perui folyása viszonylag ismert volt. Innen indult a korábban ismeretlen, az 1730-as évektől viszont már jezsuita missziókkal telepöttyözött terület, amelyet Brentán ábrázol először részletesen, valószínűleg a helyben működő atyák adatai segítségével.

A Rio Napo után következő nagyobb folyó északnyugat felől a Putumayo, amely lejjebb az Yza (ma Iça) nevet viseli a térképen. Ettől keletre a Yupura (ma Japurá) és jó ezer kilométerre a Rio Negro folyik bele az Amazonasba. A térképen e folyóknak nem csak a torkolatvidéke, hanem teljes hossza is szerepel.

Északon az Orinoco folyása mellett is számos misszió található a térképen, ezek a Missiones Orinocenses  gyüjtőnév alatt szerepelnek. Ettől keletre a guayanai felföld területét Brentán már csak hallomásból, illetve a korabeli pontatlan térképekből ismerhette. Emiatt a térképmű egy, a maga korában közkeletű tévedéstől azért nem mentes: szerepel rajta a 17. század közepe óta minden térképen megtalálható Lago di Parima, a hatalmas, de valóságban nem létező tó a mai Venezuela és Brazília keleti határvidékén.

Nagy érdeme viszont, hogy bemutatja az Orinoconak és a Rio Negronak a maga korában rejtélyes bifurkációját, melynek klasszikus példája a Felső-Orinoco folyó és az Amazonas vízrendszerének összekapcsolódása a Casiquiare révén, ámbár a Casiquiare elnevezés nem szerepel a térképen. (A bifurkáció a folyók kétirányú lefolyása, szabatosabban a vízfolyások – felszíni vagy felszín alatti víztestek – külön rendszerbe áramlása, torkollása.) A két nagy folyó vízgyűjtőterületét összekötő, 340 km hosszú, egyedülálló természetes csatorna a térképen egy keretbe foglalt magyarázattal külön kiemelésre is kerül („Communicatio Orinoci cum Fluv. Nigro et Amazonum a P. Emmanuele Roman Miss. Orinocensium Superiore A.o 1744 detecta et usque ad Fluvii Nigri cum Amazonum flumine confluxum perlustrata„). A két vízgyűjtőterület összeköttetéséről először 1639-ben a jezsuita Acuna atya adott hírt, de ez az információ nem került be a kartográfiai köztudatba. 1744-ben az Orinoco menti missziókban élő Emmanuel Roman atya portugál rabszolgavadász kenukkal találkozott, és tőlük hallott a Casiquiare-nak nevezett folyóról, pontosabban folyami csatornáról. A geográfusok zöme azonban még ekkor is kételkedett a bifurkáció létében, bár a tíz évet Ecuadorban töltött, az egyenlítői fok hosszát Pierre Bouguer (1698-1758) társaságában először megmérő francia Charles Marie de La Condamine (1701–1774) közzétette Roman beszámolóját, de e kételyeket véglegesen csak Alexander von Humboldt és Aimé Bonpland 1799–1800. évi orinocói utazása oszlatta el. La Condamine egyébként 1745-ben tért haza Párizsba, a fokmérés részletes beszámolója Bouguer művében, a ’La figue de la terre’ c. műben csak 1749-ben jelent meg, ugyanakkor földrajzi felfedezési gyorsan beépültek a kor térképeibe.

Brentán térképe a spanyol és portugál érdekszférák 18. századi elhatárolásához is fontos adalékokat szolgáltat. E kérdésnek távolról sem csak elméleti a jelentősége, hiszen a feltérképezetlen, hozzáférhetetlen őserdei körülmények között a határkérdés az utóbbi kétszáz évben csaknem féltucat fegyveres konfliktust okozott Kolumbia, Ecuador, Peru és Brazília között. (Ezekben rendre Ecuador volt a vesztes fél, így mai keleti határa már 400 kilométerre távolodott a Rio Napo és az Amazonas találkozásától.)

Brentán az Amazonas valamennyi misszióját és a legtöbb indián települését is jelöli térképén. Az Ucayali torkolatától keletre szerepel a térképen többek között S. Fernando (a mai Omaguas helyén), S. Ignatia, Ticunas, S. Pablo, illetve a folyó déli partján S. Pedro, Eviratia, Traquatoa, Paraguari, a Rio Negronál Taromas, majd távolabb a Tapayos torkolatánál Topayos (a mai Santarém ). A térképről kiderül, hogy az utolsó spanyol telep a Rio Iça torkolatánál van, ettől keletre már a Missiones Paraenses-nek nevezett portugál jezsuita rendtartomány missziói terülnek el.

Sajnos Brentán Károly Amazonas-térképe csak nyomokban tudott hozzájárulni a 18. századi kartográfia fejlődéséhez, mert csak igen kevesekhez jutott el. Mindig egészen ritka térképnek számított, például a magyar jezsuitákról író hazai szerzők ugyan mind említik, de egyikük sem ír arról, hogy valaha látta volna. Ez érthető, mivel a nagyméretű, különálló térképek fennmaradási esélyei eleve csekélyek, ráadásul itt az eredeti példányszám is rendkívül alacsony lehetett, hiszen a térkép alapvetően a jezsuita rend „szolgálati használatára” készült. Egyes szerzők szerint a térkép Brentán meg nem jelent könyvének melléklete lett volna, ez azonban már mérete miatt sem valószínű.

Négy külföldi közgyűjteményben található példánya (British Library, London; Bibliothéque Nationale de France, Párizs; John Carter Brown Library, Providence, Rhode Island, USA; valamint MP 113 jelzet alatt a Bibliotheca Ecuatoriana Aurelio Espínosa Pólit, Quito, Ecuador gyűjteményében). A térkép az utóbbi évtizedekben kétszer bukkant fel a nemzetközi antikvár piacon. E két példány egyikét a müncheni Dasa Prahor antikvárius katalógusában tanulmánynak beillő, részletes leírással 2016-ban kínálta eladásra. Tőle került a gyűjteményembe.

Irodalom

BABARCZI Dóra: Brentán Károly hajóútja az Amazonason. Egy magyar jezsuita a 18. századi diplomácia fókuszában”. In: Vallások, határok, kölcsönhatások, 10. Vallási néprajzi konferencia, Szeged, 2010.
BABARCZI Dóra: Magyar jezsuiták Brazíliában a 18. század végén. (Doktori értekezés tézisei) Szeged, 2011.
BALÁZS Dénes (szerk.): Magyar utazók lexikona. Budapest, 1993. 68–70.
BALÁZS Dénes: Magyar utazók Amerikában. Budapest, 1995. 56–60.
BARTUSZ-DOBOSI László: Magyar jezsuita missziósok az „Indiákon” a XVII–XVIII században. In: Magyar jezsuiták küldetése a kezdetektől napjainkig. Piliscsaba, 2006. 200–216.
BOGLÁR Lajos: XVIII. századi magyar utazók Dél-Amerikában. In: Ethnographia, 1952/3-4. 449–461.
HARRIS, Steven J.: Mapping Jesuit Science. The Role of Travel in the Geography Knowledge. In: John W. O’ Malley (szerk): The Jesuits: Culture. Sciences and the Arts 1540–1773. Toronto, 1999. 212–240.
PAHOR, Dasa – JOHNSON, Alexander: Rare Objects with a Story. München, 2016. 98–107.
SZABÓ László: Magyar múlt Dél-Amerikában (1526–1900). Buenos Aires, 1978. 48–49.
TAYLOR-FRANCIS: Maps of the Jesuit mission in the Spanish America 18th century (Archives of the Society of Jesus, Rome, Hist. Soc. 150 I.) In: Imago Mundi, Vol 15. 1960. 114–118.
ZAJTA Lóránd: Brentán Károly hittérítői és tudományos tevékenysége a Perui Alkirályság területén. In: Világtörténet, 2016/2. 229–257.