Kincseinkből

Edmund von Zuccheri Magyarország-térképének 1868. évi kiadása

Mint minden év végén aukciók garmadáján kínálják a különlegesnél különlegesebb könyvtári dokumentumokat, így térképeket az érdeklődőknek. Nem volt ez másképpen 2018-ban sem. A közgyűjtemények – amúgy is szűkre szabott – anyagi lehetőségei ilyenkor már vészesen megcsappannak, igencsak csak jól jön a külső segítség, ha a gyűjteményből hiányzó egy-egy értékesebb tétel felbukkan egy árverésen.

Kelet-kutatók látogatása térképtárunkban

2018. június 20-án a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Keleti Gyűjteményének a szervezésében a Közel-Kelettel foglalkozó kutatók 80-85 fős csoportja kereste fel könyvtárunkat. A világ számos országának kutatóiból verbuválódott csoport számára egy kisebb, de különleges művekből álló kiállítást rendeztünk. A térképtár gazdag atlasz- és térképgyűjteményéből az alkalomhoz és részben a vendégek szakmai érdeklődéséhez igazodva válogattunk.

Iráni vendégek a Térképtárban

2018. április 26-án háromtagú iráni kulturális küldöttség kereste fel könyvtárunkat. Ez a látogatás is, a korábbiakhoz hasonlóan, alkalmat adott arra, hogy térképgyűjteményünket átvizsgáljuk, vajon az adott országnak, ezúttal Iránnak, milyen térképtörténeti értékeit őrizzük.

Willem Jansz. Blaeu: Európa hajózási térképe, 1621 körül

Willem Jansz. Blaeu (1571–1638) a holland és az európai kartográfiatörténet egyik legnagyobb alakja. A kiváló térképkészítő és -kiadó élete során a térképkészítés szinte minden területén nagyszerű művek sokaságát alkotta és jelentette meg. Térképei, ég- és földgömbjei, híres földrajzi atlaszainak kötetei, navigációs kiadványai ma a világ térképgyűjteményeinek féltett kincsei közé tartoznak.

Várostérképek Széchényi Ferenc gyűjteményéből

A Térképtár 2011-tól kiállítássorozatban mutatja be a Széchényi Ferenc által a könyvtárnak adományozott térképek különféle nagy csoportjait. A kiállításon látható műveket tematikus honlapon is bemutatjuk. Az összeállítás október végétől egy új tematikus térképcsoporttal, 28 különféle korszakokból származó várostérképpel gazdagodott.

Hessel Gerritsz.: Az Indiai-óceán hajózási térképe, 1621.

Könyvtárunk alapítójának, gróf Széchényi Ferencnek egykori saját térképgyűjteménye Hessel Gerritsz.-nek több, nagy fontosságú alkotását őrzi. Az egyik legérdekesebb és a földrajzi felfedezések történetében bizonyosan legjelentősebbnek tekinthető alkotás, a Gerritsz. által 1621-ben készített, az Indiai-óceánt ábrázoló kéziratos hajózási térkép.

A Lázár-térkép, ahogy még nem látta!

Magyarország legkorábbi ismert és részletes térképe a méltán híres Tabula Hungariae vagy miként a kézirat szerzője nevén ismertebb, a Lázár- vagy Lázár deák-térkép. Az 1528 májusában Peter Apian (1495–1552) ingolstadti nyomdájában elkészült mű jól ismert a térképtörténészek és a nagyközönség körében.