Csillag(tér)kép-történet 4.

A 18. század végi csillagászok és csillagászattal foglalkozó tudósok lelkesen alkották az új csillagképeket, néhány év különbséggel publikálták saját újításaikat, és vették át másokét. Lacaille után a csillagképek addig nem látott mennyiségben keletkeztek. Az általa és a Hill által megalkotott csillagképekkel együtt 1763-ban már közel 150 csillagkép-elnevezés volt ismert, és az egy szerző által használt csillagképek száma elérte a 90-et. Johann Elert Bode (1747–1826) volt az, aki 1801-ben kiadott csillagtérképén, az általam ismert legtöbb, szám szerint 112 csillagképet használta, mely így különös elegyét mutatja a klasszikus görög és az újkori európai csillagképeknek.

csillagkép alkotó(k) megjelenés éve
Solitaire Pierre Charles Le Monnier 1776
Custos Messium Joseph Jerôme Lefrançais de Lalande 1775
Taurus Poniatovii Jean Nicolas Fortin (Marcin Odlanicki Poczobutt) 1778
CTEA monogram Karl-Joseph König 1785
Leo Palatinus Karl-Joseph König 1785
Psalterium Georgianum Hell Miksa 1789
Telescopium Herschelii Maior Hell Miksa 1789
Telescopium Herschelii Minor Hell Miksa 1789
Le Mural Jean Nicolas Fortin (Joseph Jerôme Lefrançais de Lalande) 1795
Felis Johann Elert Bode (Joseph Jerôme Lefrançais de Lalande) 1801
Globus Aerostaticus Johann Elert Bode (Joseph Jerôme Lefrançais de Lalande) 1801
Officina Typographica Johann Elert Bode (Joseph Jerôme Lefrançais de Lalande) 1801
Honores Friderici Johann Elert Bode 1801
Lochium Funis Johann Elert Bode 1801
Machina Electrica Johann Elert Bode 1801
Pila Voltae Thomas Young 1807
Micrometer (Rhombus átnevezése) Thomas Young 1807
Compasses (Circinus átnevezése) Thomas Young 1807
Marmor Sculptile William Croswell 1810
Sciurus Volans William Croswell 1810
Norma Nilotica Alexander Jamieson 1822
Octans Hadleianus (Octans átnevezése) Alexander Jamieson 1822
Noctua (Turdus Solitaire átnevezése) Alexander Jamieson 1822
Solarium (Reticulum átnevezése) Alexander Jamieson 1822
Malus Sir John Frederick William Herschel 1843

Új csillagképek Lacaille után. Az alkotóknál zárójelben megemlítettem azon tudósokat, akiknél a csillagkép először szövegesen, leírásban megjelent, vagy hatással voltak a későbbi rajzolóra az új csillagkép megalkotásában.

Csillagképek és csillagképrészek mennyiségi változása az egyes térképműveken Ptolemaiosz Almagestjétől (c. 150) Alexander Jamieson térképművéig (1822). Míg 1596-ban megtalálhatjuk a legkevesebb (45) csillagképet ábrázoló egész égboltra kiterjedő csillagtérképet, addig jól érzékelhető a 19. század elején bekövetkező mennyiségi ugrás, amellyel 100 fölé kerül az egy térképműven belül használt csillagképek és részek száma.

A 19. század közepén, 1848-ban a csillagászati nevezéktan már közel 170 különböző csillagkép és csillagkép-részlet elnevezését ismerte. Számos körülmény adott lehetőséget arra, hogy a csillagokat vizsgáló, újító szándékú tudósok szabadon új csillagképeket alkothassanak. Meghatározó tényező volt ebben az, hogy nem volt nemzetközileg elfogadott hivatalos katalógus, amely pontosan lehatárolta volna az egyes csillagképeket, meghatározva azok csillagait és elnevezését. Sok esetben még a rész-egész viszony sem volt tisztázott. Jogos igényként merült fel tehát a rendszer egyértelműsítésére való törekvésben az egységes nevezéktan és ábrázolás megteremtése éppúgy, mint az egyes csillagképek világos lehatárolása, addig azonban még évtizedeknek kellett eltelnie.

A modern 88

Az IAU 1928. évi közgyűlésén határozatban fogadta el a csillagképek rendezésére és rendszerezésére adott javaslatot. Az új, modern rendszerezés több ponton is egyszerűsítette az addigi kaotikus állapotokat, többek között meghúzta a csillagképek határait, melyek az 1925. évi égbolt rektaszcenzióival és deklinációs köreinek vonalaival párhuzamosak voltak, így – eltekintve a minimális precessziós elmozdulástól – mindig könnyen behatárolhatóak (Bartha, 2010). A többtagú neveket egyszerűsítették, minden csillagképnek egytagú elnevezése és hárombetűs rövidítése lett. Eugène Joseph Delporte (1882–1955) feladata volt az egységes nevezéktan kidolgozása, és a csillagtérkép és a pontos határvonalak kitűzése. Delporte az egyes csillagképekre vonatkozóan kidolgozta azok szabad szemmel jól látható fényes csillagainak összekötési módját, kiváltotta a bonyolult, ám míves, korábbi alakos ábrázolásokat, ezzel könnyítve a szabad észlelést és azonosítást. Az így megalkotott 88 modern konstelláció a klasszikus ókori rendszer csillagképeiből, Keyser–Houtman déli csillagképeiből, illetve Plancius, Hevelius és Lacaille csillagképeiből állt össze.

1 Andromeda 13 Canes Venatici 25 Coma Berenices 37 Fornax 49 Libra 61 Pavo 73 Scorpius 85 Vela
2 Antlia 14 Canis Maior 26 Corona Australis 38 Gemini 50 Lupus 62 Pegasus 74 Sculptor 86 Virgo
3 Apus 15 Canis Minor 27 Corona Borealis 39 Grus 51 Lynx 63 Perseus 75 Scutum 87 Volans
4 Aquarius 16 Capricornus 28 Corvus 40 Hercules 52 Lyra 64 Phoenix 76 Serpens 88 Vulpecula
5 Aquila 17 Carina 29 Crater 41 Horologium 53 Mensa 65 Pictor 77 Sextans    
6 Ara 18 Cassiopeia 30 Crux 42 Hydra 54 Microscopium 66 Pisces 78 Taurus    
7 Aries 19 Centaurus 31 Cygnus 43 Hydrus 55 Monoceros 67 Piscis Austrinus 79 Telescopium    
8 Auriga 20 Cepheus 32 Delphinus 44 Indus 56 Musca 68 Puppis 80 Triangulum    
9 Bootes 21 Cetus 33 Dorado 45 Lacerta 57 Norma 69 Pyxis 81 Triangulum Australe    
10 Caelum 22 Chamaeleon 34 Draco 46 Leo 58 Octans 70 Reticulum 82 Tucana    
11 Camelopardalis 23 Circinus 35 Equuleus 47 Leo Minor 59 Ophiuchus 71 Sagitta 83 Ursa Maior    
12 Cancer 24 Columba 36 Eridanus 48 Lepus 60 Orion 72 Sagittarius 84 Ursa Minor    
 A modern konstellációk

Előremutató modern csillagkép-ábrázolás 1852-ből (OSZK Térképtár TA 8 967)

És egy példa, miért fontos tudni, hogy mit keresünk és mikori kiadású térképen keressük azt:

A metamorfózis mestere – Az Északi Légy

Az eredeti művek megtekintése és feldolgozás nélkül sokszor nagyon nehéz elkülöníteni, mi a valóban új csillagkép, és mi az, amikor az alkotó csak egy meglévő, korábbi csillagképet keresztelt át. A csillagképek közül az idők során legtöbbször talán az Aries [Kos] felett a régi korok csillagtérképein még látható Musca Borealis [Északi Légy] váltott elnevezést. 1612-ben Petrus Plancius Globus coelestis in quo stellae című művében jelenik meg először „Apes” (magyarul méhek) néven. 1624-ben Jacob Bartsch Usus astronomicus planisphaerii stellati című művében mint „Vespa” [Darázs] szerepel, majd 1674-ben Ignace-Gaston Pardies „Lilium”-nak [Liliom] kereszteli és az addig használatos állatkép helyére az Anjou liliomot rajzolja Párizsban kiadott Globi Coelestis in Tabulis Planas Redacti Descriptio című művében. Pár évvel később Johannes Hevelius 1686-ban megjelent, Hocce hemisphærium firmamenti Sobiesciani boreale című térképén „Musca” [Légy] névvel illeti, nem törődve azzal, hogy a déli égbolton már szerepel egy csillagkép ugyanezzel a névvel. A Liliom csillagképpel még találkozhatunk Carel Allard (1648–c. 1706) és Corbinianus Thomas (1694–1767) térképein, de lassan kikopott a használatból, és 1743-ban Pierre Charles Le Monnier már ismét – Heveliust követve – „la Mouche” (magyarul légy) névvel jelöli a csillagképet. Ilyen sok átalakulás után az Északi Légy 1928-ban, mint önálló csillagkép végleg eltűnik, csillagai a hivatalos szabályozás óta az Aries [Kos] csillagképhez tartoznak.

Az Északi Légy metamorfózisa (Bibliothèque nationale de France, département Cartes et plans, GE D-12623, GE BB 565; Bibliothèque numérique patrimoniale du Service Commun de la Documentation de l’Université de Strasbourg. H 109.161; Linda Hall Library, LHL Digital Collections. QB41.H46 1690)

 

Irodalomjegyzék

APIAN, Peter (1533): Horoscopion Apiani generale dignoscendis horis cuius cumque generis aptissimum... Bayerische Staatsbibliothek München, Math. A. 8k
APIAN, Peter (1540): Astronomicum Caesareum. Ingolstadt; Országos Széchényi Könyvtár-Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216.
BARENTINE, John C. (2016a): Unchartes Constellations. Springer International Publishing, p. 102
BARENTINE, John C. (2016b): The lost constellations. Chichester, Praxis Publishing Ltd.
BARTHA Lajos (2010): A csillagképek története és látnivalói. Szentendre, Geobook Hungary Kiadó
BARTSCH, Jacob (1624): Usus astronomicus planisphaerii stellati. Argentoratum; Bayerische Staatsbibliothek, München Res/4 Astr. u. 24.
Eyn newes Complexion-Büchlin der menschen natur, geburt, sitten, geberden und neygligkeyt: auß der phisionomi, den siben Planeten, xii. Zeichen und den XXXVI. Bildern des himmels. Auch nach den zwölff Monaten, eyn kurtzer bericht auß der Astronomi. Jacob Cammerlander von Mentz, 1535. Bayerische Staatsbibliothek München, Res. 4° Anthr. 9.
Ifj. GAZDA István – MARIK Miklós (1982): Csillagászat-történeti ABC. Budapest, Tankönyvkiadó
HARDOERFFER, Georg Philipp (1674): Astronomische Kartenspiel… Nürnberg, In Verlegung Wolfgang Moritz Endters und Johann Andreas Seel, Erben; Yale University Library - Beinecke Rare Book and Manuscript Library, Playing Cards Gen 2
HEVELIUS, Johannes (1687): Hocce hemisphærium firmamenti Sobiesciani boreale. Universiteitsbibliotheek Utrecht, MAG P fol 224, dl 2
HILL, John (1754): Urania Or, a Compleat View of the Heavens; London, Gardner; University of Michigan
PARDIES, Ignace-Gaston (1674): Globi Coelestis in Tabulis Planas Redacti Descriptio. Bibliothèque nationale de France, Département Cartes et plans, GE BB 565 (1, 5-10)
KANAS, Nick (2007): Star Maps. Chichester, Praxis Publishing Ltd.
PLANCIUS, Petrus (1649): Globus coelestis in quo stellae fixae… Bibliothèque nationale de France, Département Cartes et plans, GE D-12623
RIDPATH, Ian (1988): Star Tales. Cambridge, Lutterworth Press
SCHICKARD, Wilhelm (1623): Astroscopium. Tumingae: Typis Theodorici Werlini; http://lhldigital.lindahall.org/cdm/ref/collection/astro_early/id/5281, 2017.08.25.
SCHILLER, Julius (1627): Coelum Stellatum Christianum. Augustae Vindelicorum: Praelo Andreae Apergeri, [Augsburg]; Magyar Tudományos Akadémia Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete, 2716
WALKER, Christopher (1996): Astronomy before the Telescope. New York, St. Martin’s Press, p.175

Northern hemisphere (COLLBN Port 169 N 3a), Southern hemisphere (COLLBN Port 169 N 3b); Bodel Nijenhuis Collection of the Leiden University Library, http://www.staff.science.uu.nl/~gent0113/celestia/puzzlingstarmaps.htm, 2017.08.25.