Az Országos Széchényi Könyvtár térképtári állományának revíziója során figyeltünk fel egy 20. század eleji, albánok lakta területeket ábrázoló térképre, amely igen érdekes esettanulmányként szolgál a térképek egy ritkán előforduló, különleges készítési és használati módjára. Nagyhatalmi törekvések és egyéni ambíciók is meghúzódnak e különös kartográfiai dokumentum készítése mögött.
Közelebbről szemügyre véve a térképet azonnal több zavarba ejtő – a korszakban kiadott nyomtatott térképeinek sajátosságaitól eltérő – részlet is feltűnik. A térkép egyetlen és kereten kívüli címe: H. 8. Skoplje, nincs középre vagy balra igazítva, hanem inkább a kereten kívüli mező jobbszélső harmadában kapott helyet, az ábrázolt terület viszont a Balkán középső részének jelentős területeit: a mai Albániát, Koszovót, Észak-Macedóniát, illetve az Epirusz, Nyugat- és Közép-Makedónia görög régiókat fedi le.
Ugyancsak egyedinek tűnő megoldásként, három aránymértékskála is szerepel egymás mellett, kettő kilométer, egy pedig mérföld mértékegységű skála. Szokatlan módon a jelmagyarázat térképi tartalmat takar ki és még csak nem is illeszkedik a keret szegélyéhez, így hamar felismerheti a szemlélő, hogy azt utólagosan ragasztották a térképre, kizárólag az etnikai, közigazgatási és természeti határok jelölésére. Így megalapozottan feltételezhető, hogy a térkép tartalmára is utólag nyomták rá a vízválasztók vonalát és a városok albán lakosságarányát mutató kördiagrammokat, illetve a tömbben és szórványban élő albánság területi elterjedését jelölő színfelületeket. Egy sötétebb színárnyalat jelöli a katolikus, illetve egy világosabb az ortodox és muszlim vallású albánok lakta területeket. Más etnikumok elterjedését nem jelzi a térkép, bár egy német nyelvű magyarázat megemlíti, hogy a zárt tömbben élő albánság közötti arománok lakta területek nincsenek jelölve. Ugyanakkor szembetűnő a különbség a topográfiai részletesség és az etnikai területi jelölés kidolgozatlansága között.
H. 8. SKOPLJE (OSZK Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, T 766)
A térképet a maga anyagszerűségében és papír hordozója alapján vizsgálva megfigyelhető, hogy az több lapból, illetve levágott keretszegélyekből és sarokból lett összeillesztve. A földrajzi tartalom ábrázolásnak eszköztára egyértelműen topográfiai (jellegű) térképre utalt, az 1:750 000-es méretarány pedig segített a részletlapok beazonosításában. A Monarchia Katonai Földrajzi Intézetének harmadik és negyedik katonai felméréseinek levezetett méretarányú térképei közül az 1:750 000-es Közép-Európa általános térképsorozat lapjai készültek a legkisebb méretaránnyal (így a legnagyobb területi lefedettséggel). Az itt bemutatott albán nemzetiségi térkép valóban ezen térképsorozat lapjaiból van összeollózva. Mivel a szelvénykiosztás nem felelt meg a kívánt elrendezésnek, ezért a szerkesztők szétvágták, majd újra összeillesztették az eredeti térképsorozat szomszédos szelvénylapjait.
A térkép összeállításához összesen négy lapot (illetve ezek levágott keretszegélyeit) használták fel, pontosabban 2-2 szelvényt a harmadik és negyedik katonai felméréshez kapcsolódó Közép-Európa általános térképsorozat (Übersichts-Karte von Mittel-Europa im Masse 1:750.000) szelvényeiből. Balra fent a negyedik katonai felmérés 1:750 000-es sorozatából a „G.8. Cattaro”, jobbra fent pedig a H.8. Skoplje azonosítójú és című szelvényét használták fel. Mivel a negyedik katonai felmérés 1:750 000-es méretarányú lapjai már nem terjedtek ki a 40,5° szélességi foktól, vagyis a Vlorai-öböl – Halkidikí-félsziget vonalától délre – ahol szintén nagyszámban élnek albánok – ezért itt a harmadik katonai felmérés keretében megjelent 1:750 000-es méretarányú térképek későbbi kiadásait használta fel a szerkesztő. E két szelvény azonosítója és címe: D6 Elbasan, Argyrokastron, Janina, Korfu, Philiataes és E6 Salonik, Seres, Xanthi, Kastro, Phersala. (Ez utóbbi térképek ténylegesen nem is a harmadik katonai felmérés nagyobb méretarányú térképeinek levezetéséből készültek, hanem csupán azokkal egyidőben.) A negyedik katonai felmérés 1:750 000-es méretarányú térképei viszont már nagyobb méretarányokból kerültek levezetésre, és a felhasznált térképlapok a 40,5° foktól északra Bonne-féle vetületben, míg attól délre pedig Albers-féle vetületben készültek (Buga, Hegedűs, Jankó 2019: 62–65; 70–73).
A térképlapot átvilágítva láthatóvá váltak a lapillesztések határai
Mivel mindkét szerkesztés területtartó vetületen alapul, ezért ezen térkép lapjai ugyan összeilleszthetők voltak, de a hosszúsági körök összetartása miatt a megvágott „trapézos” szelvények szélei láthatóan már nincsenek vonalban. Mivel a szerkesztők az albánok lakta területekhez közelebb eső függőleges baloldali lapszélhez igazították az illesztést, ezért a trapéz jelleg a bal alsó sarok derékszögtől való eltérésében mutatkozik meg leginkább.
A térkép készítésekor a szerkesztők célja az lehetett, hogy az albánok lakta területek földrajza, település- és úthálózata pontosan illeszkedjen, a szegélyeknek inkább csak keretező funkciót tulajdoníthattak. Mivel az albán partvidék ábrázolására felhasznált (eredetileg G.8. Cattaro azonosítójú és című) eredeti szelvény földrajzi tartalmát tekintve mélyen benyúlik az Adriai-tengerbe (ami etnográfiai szempontból lényegtelen lett volna), ezért itt függőlegesen megvágták a szelvényt, és keretként a szomszédos szárazföldi szelvény keretszegélyét használták fel, ügyelve arra, hogy a szélességi fokok vonalban legyenek.
A negyedik katonai felmérés 1:750 000-es szelvényeinek sajátossága, hogy a szintvonalak 500 méterenkénti beosztásait kifuttatják a keretszegélyekre (Buga, Hegedűs, Jankó 2019: 72). Így fordulhat elő, hogy a durazzoi kikötőtől északnyugatra barna magassági szintvonalak beosztása szegélyezi a nyílt tengert. A keret a másik szélen is problémás, mivel a kétféle sorozat szelvénykiosztásában jelentős eltolódás mutatkozik, ezért itt délkelet felől volt szükség a keretsáv áthelyezésére.
Annak ellenére, hogy bizonyos folytonossági hibák már mértanilag kódolva voltak az összeállításba, maga a „papírmunka”, az illesztések, a vágások, az átlapolások kivitelezése nagyon finom kidolgozású, ami rutinos, hozzáértő térképészek közreműködésére enged következtetni. Hasonlóképp gondos munka a felülnyomás kivitelezése. Az etnográfiai tartalom színhatárainak illesztési hibái viszont arra engednek következtetni, hogy az egyes szelvényeket egyenként nyomták felül, ami némileg megnövelhette a munkafázisok számát. Jól látható, hogy az ortodox és muszlim albánságot jelölő „magenta” árnyalat intenzívebb a Valonától (Vlora) északra húzódó partvidék mentén, ahol a felülnyomástól hullámosabb lett a papír. Némileg zavaró tényező, hogy a katolikus albánokat jelölő sötétebb árnyalatot nehéz elkülöníteni a világosabb árnyalathoz hozzáadódó domborzatárnyékolástól.
A kétféle felméréshez tartozó sorozat kartográfiai stílusa a domborzatábrázolás terén mutatja a legnagyobb különbséget. Míg a harmadik katonai felmérés 1:750 000-es térképei csíkozással, addig a negyedik katonai felmérés levezetett térképei szintvonalazással készültek, amelyet zöldes erdőjelölés is kiegészített. (Különösen jól megfigyelhető mindez a Khalkidiki-félszigetnél, ahol az illesztés elvágja az erdőket.)
Eltérő még a két sorozat tengerjelölésében a kék tónusozás színe és vonalsűrűsége. A tenger felületére esik még egy olyan német nyelvű feliratozás is, amely nem része az eredeti térképlapoknak. A Shkumbin (a térképen Škumbi) folyó torkolatára egy nyíl mutat, amely körül az alábbi szöveg olvasható: „Fluss Škumbi Grenze zwischen Gegen (Nordalbanier) und Tosken (Südabanier)”. Magyar fordítása: Škumbi folyó, amely határ a geg (észak-albánok) és a toszk (dél-albánok) között. A Shkumbin folyó tehát a Gegë vagy Gegërishtja, illetve Toskë vagy Toskërishtja elnevezésű albán nyelvjárás határát is kijelöli.
Az etnikai, nyelvi, felekezeti, illetve közigazgatási és természeti határok együttes megjelenítése arra enged következtetni, hogy ennek a különleges térképnek a készítése a születőben lévő Albán állam határainak kijelölésével hozható összefüggésbe. Ezt a feltételezést alátámasztja a szelvények datálása, továbbá magának a térképnek a provenienciája, azaz egykori tulajdonosának személye is.
Az albán nemzeti ébredés más, szomszédos balkáni népekhez képest jelentős megkésettséggel ment végbe. Mivel az albán törzsek jelentős része áttért muszlim hitre, és közülük is sokan integrálódtak az ottomán katonai és hivatali elitbe, ezért az Oszmán-Birodalom gyengülése ellenére is az albánok többsége továbbra is a birodalomban képzelte el a jövőjét. A birodalommal szemben a Bulgária, Szerbia, Görögország és Montenegró által 1912 tavaszán létrehozott balkáni szövetség, a birodalmon belül pedig az ifjútörök nacionalista mozgalom megerősödése azonban kihívások elé állította az albánság vezetőit. A reményekkel és kételyekkel teli történelmi alkalom Albánia függetlenségének megteremtésére az 1912–1913-ban lezajlott, a balkáni szövetség oszmán területek ellen vívott háborújának időszakában adatott meg.
Erre az időszakra tehető a térkép összeállításának ideje is. Sajátos módon épp a korábbi (1884–1885 között elkészült) harmadik katonai felméréshez tartozó 1:750 000-es térkép lapjain olvasható a legkésőbbi dátum, mégpedig: „[Theilwei]se berichtigt bis 4. IX. 1912”. Ugyanezen szelvény jobb sarkában szerepel még egy 1884-es évszám is, alatta [Oberlieutenan]t A. [B]udik közreműködői megnevezéssel a ráragasztott sarokelemen. A térkép alján, az egykori eredeti délnyugati szelvény jobb szélén 188[5]-ös első kiadási dátum olvasható és egy „Nachträge 30. XI.” jelzés, amely vélhetően egy 1911–1912 körül kiadott, tartalmában javított utánnyomásra utalhat. Ennek az lehet az oka, hogy a korábbi sorozat lapjainak nagyrészét 1911 és 1915 között „részben helyesbítve” újra kiadták, ezért valószínűsíthető, hogy ezen térkép különböző sorozatból származó lapjai közel egyidejűleg jelentek meg, így azok akár hivatalból, akár kereskedelmi forgalomból is egyszerre is beszerezhetők voltak.
Ennek az albán nemzetiség területi elhelyezkedését bemutató térképnek egy másik példánya megtalálható a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtárában (B III a 257 jelzettel). Ennek a példánynak az illesztései és a felülnyomott tartalmi elemei is szinte ugyanolyanok, mint a könyvtárunkban őrzött példányé, ami arra utal, hogy az összeillesztések előre megtervezett sablon alapján történtek, a tematikus tartalom felülnyomását pedig sokszorosított technikával, de kis példányszámban, belső hivatali használatra litografálták.
Az itt bemutatott térképnek a példányai egy olyan történelmi pillanatban, az Albán állam születésének időszakában készültek, amikor az etnikai adatokat, vagyis az albánság területi elhelyezkedését olyan térképre kellett vetíteni, amely a topográfiai elemek, azaz a domborzat, vízrajz, település- és úthálózat, valamint névírás tekintetében is a lehető legpontosabb volt. Az adott kritikus helyzetben vélhetően szempont volt a gyorsaság és a hatékonyság is, így kézenfekvőnek tűnhetett a pontos és könnyen elérhető Közép-Európa általános térképsorozat (Übersichts-Karte von Mittel-Europa im Masse 1:750.000) szelvényeit felhasználni egy újabb térkép megalkotása helyett.
A nemzetiségi-nyelvi-vallási térképi tartalom jelölésének (a színfelületek, valamint a kördiagramok) forrása jelenleg nem tisztázott, de elsősorban hasonló tematikájú korábbi és korabeli és térképekre gyanakszunk. Három egymással közeli rokonságban álló tematikus térkép is adódik, amelyek a még oszmán-török uralom alatti Kosovo, Saloniki, Scutari, Janina és Monastir vilajeteket együtt ábrázolják, Schul-Karte; Religions-Karte; Nationalitäten-Karte tematikus címekkel. E három térkép esetében a határok, a vízrajz, a névírás és a tipográfia is közel azonos, de a kiadás helye és ideje nincs feltüntetve ezeken a térképeken. Az általam elért katalógusleírások ezeket a térképeket az 1880–1900 közötti időszakra datálják.
Az iskolai nyelvhasználatot és a vallási összetételt ábrázoló térkép az OSZK Térképtárában (T 6.523 és T 2.721 jelzeten), a nemzetiségi térkép pedig a Hadtörténeti Intézet Térképtárában található meg (B III c 64/13 jelzeten). A nemzetiségi térképen az albánok lakta térségek szinte egybeesnek az összeillesztett szelvényekre nyomott térképünk etnikai rajzolatával. Hasonló a helyzet a főbb települések etnikai megoszlását jelző diagramokkal, azzal a különbséggel, hogy a felülnyomott kördiagramok csak az albánok arányát mutatják, illetve több település esetében nagyobb az albánok részaránya a korábbi mintaadó térképhez képest. Erre több magyarázat is lehetséges, időközben nőhetett az albánok száma az adott településen, vagy esetleg többen vállalták fel az albán identitásukat, de azt sem zárhatjuk ki, hogy a térkép összeállítói elfogultak voltak az albánok irányában. Ezen térképanalógiák közül nem csupán a vallási, hanem a nemzetiségi térkép is külön árnyalattal jelöli a katolikus albánokat, akik számára az Osztrák-Magyar Monarchia ún. kultuszprotektori védnökséget biztosított. A monarchia követei, ügynökei és szakértői hosszú éveken keresztül folyamatosan igyekeztek feltérképezni az etnikai-vallási viszonyokat és határokat.
Balra: Nationalitäten-Karte der Vilajete Kosovo, Saloniki, Scutari, Janina und Monastir (HM HIM, B III c 64/13), jobbra: H. 8. SKOPLJE (OSZK, T 766)
A térkép készítésének tágabb kontextusa a hátoldalon olvasható növedéknapló szám alapján volt meghatározható. Könyvtárunk Irattárában őrzött gyarapodási anyagok között az 1929. évi 352-es bejegyzés a Thallóczy Lajos (1857–1916) 1918-ban beérkezett hagyatékából állományba vett tételeket listázza, köztük nagyszámban balkáni vonatkozású kartográfiai dokumentumokat.
Thallóczy Lajos történész, levéltáros, balkanológus 1885-től az Osztrák-Magyar Monarchia Közös Pénzügyminisztériumának kötelékében álló Udvari Kamarai Levéltárnak volt igazgatója kormánytanácsosi címmel és feladatkörrel. Ahogy Károlyi Árpád (1853–1940) írta róla: „Thallóczy összekötő orgánum volt a közös minisztériumok és a magyar kormány között. Khuen-Héderváry Károly, Wekerle Sándor és Tisza István is egyaránt használták tudását.” (Károlyi 1937: 1–6). Thallóczy történeti, levéltári és etnográfiai kutatásokkal segítette a Bosznia-Hercegovina integrálásáért is felelős Közös Pénzügyminisztérium munkáját. Ezzel egyidőben a Monarchia számára oly mértékben felértékelődtek az albán területek, hogy idővel a közös külpolitika az önálló és független Albánia ügyének legfőbb pártfogója lett. Az 1890-es évek közepétől Thallóczy érdeklődése is Albánia felé fordult és az albán nemzetépítés egyik legfőbb ideológusa lett, ennek narratíváiba a magyar történelmi párhuzamokat is beépítette, a nyelvi elkülönülés, a küzdelmekkel teli dicső múlt és a felekezeti határokon átívelő „nemzeti” összetartozás alapján. Thallóczy részt vett még az „albán-akció” tervek javaslattételében és gyakorlati kidolgozásában. (Csaplár–Degovics 2010: 173–193).
A balkáni szövetség háborúi nyomán a Balkán-félszigeten végleg összeomlott az oszmán hatalom és megnyílt a történelmi lehetőség az önálló albán államiság előtt. Az albánok kénytelenek voltak saját kezükbe venni a sorsukat, vallási vezetők és értelmiségiek részvételével és Ismail Kemal vezetésével a vlorai nemzetgyűlés 1912. november 28-án kikiáltotta Albánia függetlenségét. A balkáni szövetség tagjainak területi nyeresége és egy új állam létrejötte megváltoztatta az addigi hatalmi-politikai status quo-t, így a helyzet rendezésére és Albánia határainak kijelölésére Londonba hathatalmi nagyköveti konferenciát hívtak össze, amely épp 110 évvel ez előtt, 1912 decemberétől 1913 július végéig ülésezett. A Monarchia számára stratégiai érdek volt Szerbia feltartóztatása és elzárása az adriai-tengeri kijárattól. A tárgyalások során a Monarchia diplomatái igyekeztek az albánok számára leginkább kedvező álláspontot képviselni, ehhez pedig szükség volt nagy részletességű etnikai térképekre. Thallóczy Lajosról tudható, hogy a londoni tárgyalások során Bécsből térképekkel és statisztikai adatokkal segítette az osztrák-magyar szakértői delegációt, köztük Theodor Anton Ippen (1861–1935) volt scutari konzult. (Csaplár–Degovics 2010: 294).
Azt itt bemutatott, részletes geográfiai-topográfiai térképlapokból összeállított, egyedi készítésű nemzetiségi térkép esetében az etnikai, felekezeti, közigazgatási és természetes határok ábrázolása, valamint az egyes szelvények 1912-es datálása és a rögtönzött kartográfiai-nyomdai megoldások, továbbá Thallóczy szerepe arra enged következtetni, hogy a térkép szerepet kaphatott a leendő Albánia határait kijelölő londoni tárgyalásokon, vagy legalábbis azok előkészítő munkálataiban. Mindezek alapján a térkép elkészültét tágabb értelemben véve az 1912 októbere és 1913 júliusa közötti időszakra tehetjük. Ezen intervallumon belül tovább szűkíthető a keletkezési időpontja. 1912. december 20-án már a Monarchia nagykövete előterjesztett egy térképtervezetet a Nagy-Albániára vonatkozó javaslatokkal, az orosz delegáció azonban ellenjavaslatokkal élt. 1913 januárjában faluról falura körvonalazták a lehetséges határokat, de még márciusában is egyes városok hovatartozásáról folytak viták (Csaplár–Degovics 2010: 294–295). E térkép kiváló példa arra, hogy a határok kijelölését és az etnikailag vegyes térségek felszabdalását esetenként a területek térképeinek, térképlapjainak átalakítása, felszabdalása is megelőzheti.
Felhasznált Irodalom:
BUGA László, HEGEDÜS Ábel, JANKÓ Annamária [et. al.]: A magyar katonai térképészet 100 éve – 1919-2019, Budapest, 2019. 62-65; 70-73.
CSAPLÁR-DEGOVICS Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei, 1878-1913: a Rilindja és az államalapítás korszaka, Budapest, 2010.
DEMETER, Gábor, BOTTLIK, Zsolt, CSAPLÁR-DEGOVICS, Krisztián: Maps in the service of the nation : the role of ethnic mapping in nation-building and its influence on political decision-making across the Balkan Peninsula (1840-1914), Berlin, 2021.
CSAPLÁR-DEGOVICS Krisztián: "Nekünk nincsenek gyarmataink és hódítási szándékaink": magyar részvétel a Monarchia gyarmatosítási törekvéseiben a Balkánon, 1867-1914, Budapest, 2022.
KÁROLYI Árpád: Thallóczy Lajos élete és működése. In: A Thallóczy Lajos Társaság kiadványai 3. Szerk.: Traeger Ernő, Budapest, 1937.
WERNICKE, Anneliese: Theodor Anton Ippen: ein österreichischer Diplomat und Albanienforscher, Wiesbaden, 1967.