2018. augusztus 2. és szeptember 13. között érdekes régi térkép vándorkiállításnak volt házigazdája az Országos Széchényi Könyvtár. Baden-Württemberg tartomány két intézménye, a karlsruhei Tartományi Központi Levéltár (Landesarchiv Baden-Württemberg, Generallandesarchiv) és a tübingeni Dunai Sváb Történelmi és Országismereti Intézet (Institut für donauschwäbische Geschichte und Landeskunde) döntően saját kéziratos és nyomtatott térkép- és látképgyűjteményére támaszkodva nagyszabású, a dunai térség kora újkori térképtörténetét bemutató vándorkiállítás készítésére vállalkozott. A kiállítás első állomása Karlsruheben volt 2017. július 5. és október 27. között, azt követően vándorútra indulva több országban, így Magyarországon is számos városban mutatták be és fogják bemutatni a kiállítás anyagát.
A nagy értékű műveket az eredetiekkel azonos, esetenként némileg felnagyított méretű hasonmások képviselték. A kiállításon megtekinthető 70 (44 nyomtatott és 26 kéziratos) mű valóban megérdemelte és megérdemli a figyelmet, hiszen a 17–18. század európai kartográfiájának számos ritka, esetenként unikális alkotásával találkozhatnak az érdeklődő látogatók. Számunkra, magyarok számára különösen izgalmas volt találkozni, ha nem is az eredeti kéziratos művekkel, de azok szép kivitelű másolataival, amelyeket a török kori háborúkban döntően a császári hadsereg hadmérnökei készítettek és mindmáig csupán a tartományi levéltárban voltak a kutatók számára elérhetők.
A törökellenes háborúkban a badeni őrgrófok két ágának, a Baden-Baden-i és a Baden-Durlach-i ágnak több jeles személyisége is részt vett. Így Badeni Herman (1628–1691) őrgróf, aki több éven át a bécsi Udvari Haditanácsnak is elnöke volt, miként kiemelkedő haditettei nyomán csak „Török Lajos”-nak (Türkenlouis) nevezett unokaöccse, Badeni Lajos Vilmos (1655–1707), aki az 1680-as években a császári haderő csapatainak egyik parancsnoka, 1689-től 1692-ig pedig főparancsoka volt. Hermann és Lajos őrgrófok, de a család más tagjai is nagy értékű kéziratos és nyomtatott térképgyűjteményei a 19. század óta a Baden-Württemberg-i tartomány központi levéltárában (Generallandesarchiv) és a tartományi könyvtárban (Landesbibliothek von Baden-Württemberg) találhatók. A kiállítás anyagának majd felét ezekből a kéziratos és nyomtatott térképekből válogatták a kurátorok.
Az őrgrófok által összegyűjtött magyar vonatkozású térképanyag azonban korábban sem volt ismeretlen a magyar térképtörténészek és történészek körében. Gróf Teleki Pál (1879–1941) már a 20. század elején felfigyelt a badeni gyűjteményekben őrzött anyagra, tanítványa, Glaser Lajos (1903–1944) pedig 1933-ban részletes katalógusban közzé is tette a kéziratos magyar vonatkozású gyűjteményrészt. Ennél is értékesebbnek tekinthetjük a Kisari Balla György több éves munkája eredményeképpen 2000-ben megjelent katalógust, amelyben a badeni térképgyűjteményekben őrzött 407 magyar vonatkozású kéziratos művet nem csupán újra részletesen leírta, de a térképek idegen nyelvű feliratait magyarra fordíttatta és minden műről fotómásolatot is közreadott.
Érthető tehát, hogy érdeklődve vártuk a kéziratos művekkel való „személyes” találkozást. A művekben valóban nem is csalódtunk, akár Buda, Pozsony, Eger és a régió más városainak és 17. századi térképeinek, így például Csallóköz 1670 körüli igen részletes kéziratos térképének, vagy éppen a török háborúk egy-egy döntő ütközetét ábrázoló kéziratos vagy rézmetszésű alkotásának hasonmás, de részletgazdag ábrázolásait néztük, tanulmányoztuk.
A digitális technikával készült másolatok magas színvonalához képest azonban az egyes műveket kísérő kétnyelvű (német és angol) ismertetők csalódást keltőek voltak. A feliratok számos esetben igen kevés, a művek készítési körülményeinek megértését segítő információt tartalmaztak. A kiállítás rendezői, számunkra rejtélyes okból, háttérbe szorították, vagy épp pontatlanul, esetenként hanyagul kezelték a térképtörténeti ismereteket és többnyire a művek tartalmi leírására szorítkoztak. Rosszkedvünk csak fokozódott, megismerve a vándorkiállítás karlsruhei állomásának közönsége számára készített több mint 400 oldalas német nyelvű katalógus tételleírásait. E katalógus ismertetői nívósabb színvonalához képest még inkább érthetetlen számunkra, hogy a vándorkiállítás más állomásainak látogatói miért nem ismerhették meg, akárcsak tömör kivonatát mindazoknak a fontos térképtörténeti ismereteknek, amelyek a német közönség számára elérhetőek voltak, amit egyébként néhány kiállított térkép ismertetőjénél – legyünk tárgyilagosak – azért sikerült megvalósítani.
Egy az 1650 és 1800 közötti időszak térképtörténeti anyagát átfogóan bemutatni kívánó kiállításon különösen bántó volt az első katonai felmérés (1763–1787) térképanyagának hiánya, de Luigi Ferdinando Marsigli-nek (1658–1730) és Johann Christoph Müllernek (1673–1721) a Duna tudományos, ezen belül térképi megismerésében valóban fordulatot hozó szerepét sem sikerült, a német katalógus színvonalas ismertetőjétől eltérően, a vándorkiállítás nem német látogatóinak is kellő szakmai szinten bemutatni. Mindemellett számos mű ismertetőjéből bántóan hiányzott a térképtörténeti háttérismeret, jónéhány esetben pedig a megértést nehezítő fogalmazással találkoztunk vagy épp az adott mű tényleges tartalmát figyelem kívül hagyó magyarázatot olvashattunk. (Kirívó példái ez utóbbinak a 3. rész 6. számú kéziratos Szlavónia-térképének és a 4. rész 4.3 utáni sorszám nélküli, Eszék 1687. évi ostromához kapcsolódó rézmetszésű térképének ismertetője). A kiállítás magyarországi állomásaihoz az egyes tablók német ismertetői alapján magyar nyelvű kísérőfüzet készült, amelynek általában jó színvonalú fordításaiban azonban, a bizonyára rövid határidő miatti sietős munkának köszönhetően, helyenként a megértést nehezítő kifejezés is, térképtörténészi szakmai felügyelet híján, benne maradt.
A kiállítás rendezőit még azzal sem mentegethetjük, hogy csak utólagosan, sietve, idő hiányában voltak kénytelenek a vándorútra küldött anyaghoz kísérőszövegeket írni, hiszen miként a német katalógus bevezetőjében olvashattuk, a kiállítást már a kezdetektől több országban kívánták bemutatni. Ha az ismertető szövegek túlzottan rövid, vázlatos és leegyszerűsítő jellege mögött volt valamiféle rendezői megfontolás, azt oly félre sikerültnek kell tekintenünk, hogy őszintén szólva, első indulatunkban az „Egy néma kiállítás” címet akartuk adni ismertetőnknek. Úgy véljük ugyanis, joggal érheti kritika azt a szervezői-rendezői megoldást, amely a vándorkiállítás nem német nyelvű országainak látogatóit nem tekintve egyenragúnak a hazai, német látogatókkal, ily színvonaltalan ismertetőkkel látta el, engedte útjára a kiállítás anyagát.
Itt kell szólnunk, ha csak néhány mondat erejéig is, a kiállítás történészi szemléletéről, a térképtörténeti anyag rendezői szempontjairól, fogalmairól. A rendezők, a kiállítás címétől eltérően – amely az egész Duna menti térségre vonatkozó régi térképeket ígér – valójában csak a Bécstől a torkolatig terjedő középső és alsó Duna-szakasszal kapcsolatos térképtörténeti anyagból válogattak, jóllehet a bemutatni kívánt korszakban a folyó felső szakasza menti osztrák, bajor és württembergi területről is készültek, több esetben háborús eseményekkel, vagy éppen határváltozásokkal kapcsolatos térképművek.
Emellett elhibázottnak, de legalábbis egyoldalúnak kell tekintenünk azt a rendezői elgondolást, amely kultúrtörténeti-történeti szempontokat tartott elsődlegesnek egy olyan kiállítási anyag esetében, amely szinte kizárólag térképekből áll, mely rendezői szándék ráadásul eléggé meglepő módon 19. századi német-osztrák történelemfelfogást követve a jórészt az egykori Magyar Királysághoz tartozó területek térképtörténetét, mint „meghódított” régiók történetét tárgyalja és mutatja be. Hasonlóan elfogult, egy-egy térkép magyarázójában túlzóan egyoldalú szemléletű a Temesköz térképtörténetének bemutatása. Ez részben érthető és megbocsátható, hiszen a kiállítás rendezői a Temes folyó vidékére a török elleni felszabadító háború nyomán települt németek leszármazottai, akiknek az érdeklődését a személyes, kutatói és intézményi érintettség is formálta-befolyásolta. A körülbelül 60 évig fennálló, Bécsből kormányzott tartomány, a Temesi Bánság valóban maradandó nyomat hagyott a régió életében és történelmében, azonban a rendezői elfogultság egy-egy mű esetében a térképtörténeti háttérismeretek téves értelmezéséhez vezettek – mint például az ötödik részben bemutatott 1788-as Jakob Barzellini-féle Temesi Bánság-térkép esetében, de ide sorolhatjuk egyébként több Erdély-térkép nemzetiségi tartalmának értelmezését is (az 5 rész. 6-8, 10. számú térképei.)
Talán hasznos lett volna a több mint 200 kéziratos mű nagyfelbontású digitális anyagát is, amelyet a kiállítás részeként, előmunkálataként készült, a számítógépes háttér biztosításával, már a kiállítás látogatói számára is a helyszínen elérhetővé, megtekinthetővé tenni. De ha erre nem volt mód, akkor a kiállítási tablók valamelyikén a digitalizált művek internetes elérhetőségét ismertetni. Ez hasznos információ lett volna mindazok számára, akik alaposabban tanulmányozni szerették volna a karlsruhei Központi Levéltár honlapján keresztül elérhető anyagot. Ezt bizonyára sokan meg is tették volna, hiszen a kéziratos művek digitális változatai révén számos város (Komárom, Esztergom, Eger, Tokaj, Nagykálló, Temesvár stb.) 17–18. századi állapota nagy felbontásban megtekinthető és akár le is tölthető. Szerencsére ez még ma is megtehető, ezért mindazok számára, akik az értékes gyűjtemény digitális anyagát szeretnék az interneten tanulmányozni, elérhetőségét itt megadjuk: https://www.idglbw.de/en/blog/ausstellung-fliessende-raeume
Irodalom
GLASER Lajos: A karlsruhei gyűjtemények magyarvonatkozású térképanyaga. Budapest, 1933.
KISARI BALLA György: Karlsruhei térképek a török háborúk korából. Budapest, 2000.
WOLF, Josef & ZIMMERNANN, W. (hg.): Flieβende Räume. Karten des Donauraums 1650-1800. Katalog zur internationalen Wanderaustellung des Intstituts für donauschwäbisch Geschichte und Landeskunde, Tübingen, und des Landesarchivs Baden-Württemberg. Regensburg, 2017.
Változó terek. A Duna menti térség történelim térképeken 1650–1800. Kiállításvezető, fordította Verók Attila. Budapest, 1018.